Zseniális győzelemmel búcsúzott hazai közönségétől a Dorog

Ismét egy olyan csapatot vertek a piros-feketék, amely a tabellán előrébb állt.
 
 

Zseniális győzelemmel búcsúzott hazai közönségétől a Dorog

Ismét egy olyan csapatot vertek a piros-feketék, amely a tabellán előrébb állt.
 
 
 
 
 

Zseniális győzelemmel búcsúzott hazai közönségétől a Dorog

Ismét egy olyan csapatot vertek a piros-feketék, amely a tabellán előrébb állt.

Az év utolsó előtti NB II-es fordulójára került sor vasárnap délután – többségében behavazott pályákon.

Ezt látni kell!
Kapusgóllal szerzett pontot a Benevento a Milan ellen – VIDEÓ

A forduló előtt második Kisvárda már a meccs elején vezetést szerzett a Mosonmagyaróvár vendégeként: Ilics lövését blokkolta Szépe, akiről levágódott a labda – érkező csapattársa rögtön fel akart szabadítani, de éppen a földről felpattanó társát lőtte lábszáron, így a labda a kapuba vágódott. Erre azonban még az első félidő közepén válaszolt az MTE, viszont a várdaiak ismét remekül hajráztak, és ahogy a szezon során már sokszor, ezúttal is az utolsó percekben nyerték meg a meccset.

Már az első percben gólt szerzett a Dorog a Szolnok ellen, de les miatt nem adták meg a találatot. Fél órával később Mészáros is betalált, amit már érvényes találatként könyvelt el a játékvezető. A csapat a szünetre 2-0-s előnnyel fordulhatott és végül magabiztosan nyert. A Soroksár is legyőzte a Vácot, a Kazincbarcika és a Békéscsaba viszont sokáig nem bírt egymással: a legvégén viszont egy csabai gól eldöntötte a meccset.

A Szeged–Cegléd mérkőzés 40 perc késéssel kezdődött, a többi találkozón 15 órakor indul útjára a labda.

NB II, 20. forduló

Dorogi FC – Szolnoki MÁV FC 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Mészáros (29.), Bora (44.)

Soroksár SC – Vác FC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Albert Á. (36.), Lakatos (70.), illetve Major (56.)

Kazincbarcikai SC – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)
Gólszerző: Birtalan (tizenegyesből, 90.)

Credobus Mosonmagyaróvár – Kisvárda Master Good 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Laki (26.), illetve Szépe (öngól, 4.), Misic (80.)

Később:
13.40: Szeged 2011-Grosics Akadémia – Ceglédi VSE
15 óra: Gyirmót FC Győr – Budaörsi SC
15 óra: Nyíregyháza Spartacus – Budafoki MTE
15 óra: MTK Budapest – Aqvital FC Csákvár
15 óra: Soproni VSE – BFC Siófok
15 óra: WKW ETO FC Győr – Zalaegerszegi TE FC

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.